Üdv és Sziasztok!
Azonosulni nem is olyan könnyű. Főleg, ha az ember énközpontú. Világunk tele van olyan emberrel, akik már megérnek egy próbatételt, mert nem mindenkit képes befogadni az ember elméje. Nem akarok most nagyon részletekbe bocsátkozni, de a spiritualizmus hatodik foka, a szemcsakra kimondja, hogy minden élő emberrel egyazon megértésben kell lenned. Most az alsó öt csakrát mellőzzük, bár a negyedik (érzelmi csakra) és az ötödik (harmónikus csakra) is megérdemelne egy írást, úgy vélem, ha mindjárt belevágunk a lényegbe, akkor sokkal könnyebb lesz megérteni a magasabb szinten álló embereket. A hatodik csakra a szemcsakra, a látás, azaz a szellemi látás csakrája, amikor már az ember felismeri önön magát másokban, ezt spirituális körökben mindenkivel való azonosulás szintjének tekintik, az auraszíne a lila, de egyes elbeszélések szerint létezik egy lelkicsoport, ami hiperaktív gyerekeket tart nyilván, és rendkívül kreatív felnőtteket, az ő aurájuk indigó színű, és szokták is őket indigóknak, vagy csodalelkeknek tekinteni. Nem csoda, ők már elérték a fejlődés ezen fokát.
De most nem róluk akarok írni. A feladat ezen szinten minden élő emberben az egyetemes igazság, és önön magad megismerése, és harmóniába kerülése az illetővel. A legnehezebb az agresszív és a fogyatékkal élőkkel való azonosulás, de úgy vélem, aki képes szellemileg felismerni a másik hibáit, az könnyűszerrel megtalálja a összhangot az illetőkkel. Bár a mindenkivel azonosulók szokták is kerülni a fent említett két típust, mert nehéz próbatételnek tekintik, és mivel ezen a fokon már rendkívül érzékeny a spirituális behatásokra az ember, vagy egyszerűen előre tudja, hogy nem tud összhangot kialakítani az illetővel, sokan kerülik ezt az akadályt, bár az élet színpadja úgy hozza, hogy még a legfejlettebb lelkeket is próbára teszi nem megírt módon, és egy látszólag jelentéktelen helyzet is könyvelhet lelki szintjén.
Az ember legnagyobb próbára tétele azonban nem más, hanem önön maga. Amíg saját személyisége nem forr ki egy erős karakterré, meg nem szelídül, nem képes a hibás gondolatok és érzelmi lenyomatok alól felszabadulni, nem képes kellően kifinomulni, és mindenek előtt nem képes harmóniába kerülni a létezéssel, addig az ember nem képes a szemcsakra tudatosságával rendelkezni. Az emberi ego és a méltóság, illetve a gőg, és a beképzeltség azért van, hogy védje a személyiséget, és hordozott lelkét, viszont tudni kell mértékletességet tartani, mely az ókori görög filozófusok szerint a 4 emberi erély egyike. Ha nem tudjuk meghúzni az emberség határán a lélekgondozást, akkor az ego könnyen áteshet a torzulás szintjére, amikor annyira kitartunk saját személyiségünk igaza mellett, illetve saját lelki tartásunk helyessége mellett, hogy könnyen átsiklunk a többi ember felett, nem vagyunk képesek harmóniába kerülni velük, talán még megérezni sem tudjuk őket, így nem tudjuk elérni a szellemi látás szintjét.
Az ego nagy akadály. Tudnunk kell, hogy akaratunk nem teljesen értelemre épül, az ösztön és az alattas én ép úgy uralja az akaratunkat, mint a felettes és az értelmi intelligencia. Ha nem ismerjük fel ösztönös késztetéseinket, vagy alattas énünk nem helyén való szándékát, mely összegyűjtött élet és vándorlási tapasztalatok tartománya, akkor nem biztos, hogy felismerjük a tiszta akaratot. Az egoizmus az akarat védelme, viszont sok esetben az embernek, ha kell, saját lelki múltja tévedéseit, személyiségének hiányosságait és gyengeségeit is fel kell ismernie, és nem utolsó sorban az ösztönös szándék - testi késztetések, vágybéli késztetések, érzelmi késztetések, boldogságok, és apró örömök - nem szellemet szolgáló akaratát is. Aki úgy véli, hogy akarata minden szándékát ki kell elégítenie, az rosszul gondolkodik.
Buddha a saját akaratával szállt szembe, és úgy érte el a megvilágosodást, hogy legyőzte ösztönös késztetéseit, mely evilági kényszerekből, és pillanatnyi lelki és fizikai igényekből állt, illetve felülbírálta élet és lelki tapasztalatát, megkérdőjelezve ezzel a nem szellemből eredendő akarat helyességét. Nos, az embernek is át kell esnie egy fajta megvilágosodáson, le kell tudnia küzdenie az ösztönt, és az alattast, és szándékait a szellem szolgálatába kell helyeznie. Eleve nem érheti el olyasvalaki a szellemi látást, aki a harmónia csakráján nem lép túl, ahol elvileg a világgal és önön magával békébe kerül, már nem korbácsolják fel az indulatok, mivel az érzelmi csakra (szívcsakra) kellő lelki tapasztalattal képes a lelket pozitív fejlődési irányba elmozdítani.
A felettes a szellemi tapasztalat és a felsőbb személyégűnk akarata, mely ugyan megnyilvánul belőlünk, de sokszor csak felsóhajtásként, mikor elégedetlen velünk. Az ilyenekre nem árt felfigyelni. A spiritualizmus a szellemmel való bánásmód, amely segít a lelket kifejlődni. Az ezt következő csakra, a koronacsakra az igazi kihívás, tehát aki még mindenkivel összhangba is tud lépni, még annak is tartogat kemény diókat az élet. Viszont aki már ezt a szinten elérte, az lényegesen könnyebb eséllyel pályázhat a teljes lelki tökéletesség elérésére.
Mint mondtam, az ego és a helytelen akarat legyőzése a legnagyobb feladat, ha ez megvan, akkor a más emberekkel való azonosulás következik. Tudni kell, hogy minden élő hordozza magában az eredendő isteni igazságot, így aki nem tud a másiknak igazat adni, az gondolkodjon el, már miért ne lehetne igaza? Ő is ugyanannak az életpályának a része, csak más szemszögből, más élettapasztalatból látja a világot. Ha nem tudjuk az ő megtapasztalásából látni a világot, az olyan, mintha nem lennénk öszhangban vele. Minden élővel való azonosulás ugyanakkor nem csak a megértésre, és az öszhangra int, hanem az élet szentségére, és sértetlenségére, illetve a teljes állatvilág és növényvilág szellemi öszhangjára, azaz tudni kell, az állatokban és a növényekben ugyanúgy lélek lakozik, ugyanúgy mindent megtapasztal, és akárcsak az ember, velük ugyanúgy összhangban kell lennünk. Nem ítélhetjük el őket csak azért, mert ösztönösek, hisz tudnunk kell, egykor az ember is az volt, és sok állat már elérte a tiszta akarat szintjét, lásd Lassie hazatalál, és a többi.
Minden jót
kekplatanfa
