1. Fejezet
Hosszú sötét járat vezetett végig az erdő sétáló utcáján, melyben csak néhány gázlámpa égett, az is imitt-amott, villogva, táncolva. A macskaköves út, mely mélyen vezetett az erdőbe, csak hosszú lankás dombokat került meg olykor-olykor. A hosszú útnak ki tudja, mi lehetett a vége, mellesleg tél volt, komor idő, a fák sárguló falevelekkel meredtek az égnek, s csak némelyik döntött a kopaszság mellett.
Kopár idő volt, meglehet, de a szél enyhítette a légmozgást, és így virradat kellemes, és tűrhető volt.
Két deák sétált a sétálóutcán. Az egyiknek táska volt a hátán, ő volt a női tag, rózsaszín nadrágban, és pulóverben volt, piros selyem átlátszó sállal a nyakában, és egy kék sapkával a fején. Szeme szigorú volt, de enyhe, azúrkéken meredt előre.
A másik egy fiú volt, ő nála nem volt táska, de vitt egy derékövet, amiben szükséges elsősegély cuccok voltak belepakolva. Barna nadrágban, és és sárga pulóverben volt, nyaka egy kék vastag szövetsál volt, keresztbe fonva, fején egy régi módi zöld sapka hevert. Tekintete vészjósló volt, meredek, és megülhetetlen, smaragdzöld színben fürkészte a tájt.
Sétáltak előre, egy kék Krákogi követte őket a fák lombjai között, aki a leányé volt, és csak megfigyelőként volt velük. Baj esetén kárkogott egyet-kettőt.
- Szerinted milyen napfordulóra tehető az elindulásunk? - kérdezte a lány.
- Hmm, szerintem délben lehetett. - felelte a fiú.
- És mit találunk még meg? - kérdezte a lány heves érveléssel.
- Nézzük csak. - ezzel a fiú a deréktáskájából elővette a noteszt, fellapozta, és olvasni kezdett: - Van egy barlang valahol 2 kilométerrel a feljáratban délkeletre, onnan 300 méterre, egy barlangban található egy táska, amely szürke, és rendkívül értékes cuccok vannak benne. Azt mondja, az egyik végzős növendéké lehetett, csak ott hagyta. Ezt kell visszahoznunk a székesegyház területére. - csukta össze a noteszét a fiú. - Persze, ez még nem teljes körű kielégítés számunkra, mert nem tudjuk, hogy a barlang pontosan hol található a 300 méter magasságban, egy hegyláncolat mutatja az utat? És egyébiránt a barlang járatai is tisztázatlanok. - ezzel eltette a noteszt a fiú.
- Fú, nem lesz gond, hogy ha kifáradunk, akkor visszafordulunk? - kérdezte a lány.
- Nem, nem lehet, de ha igen is, másnap mindenképp érte kell mennünk, mert még a végén megtalálja egy illetéktelen személy. - nevetett a fiú.
- Azért ez elég komoly. - nézett előre a lány.
Mentek végig a macskaköves úton, elhagytak egyre több vaskos törzsű fát, és ahogy falták a távolságot, úgy lett egyre vékonyabb a macska köves út. Már lassan öt ember nem fért volna el egymás mellett, pedig az elején elég széles volt.
- Igazán kiverhették volna jobban az utat. Így télen borongós látkép és biztonságtalan az erdő! - mondta a lány.
- Igazad van. Az út a mindenünk, ó, hova lennénk nélküle! - fohászkodott a fiú.
- Ne butáskodj már! Haha! - nevetett a lány.
- Tudod, Exy, nem igazán kedvelem az aggodalmaskodást! - mondta a fiú.
- Tudom, Prul. - nevetett a lány.
- Akkor komolyra fordítva a szót, látod azt a tölgyet ott a távolban? Ott kell délkelet felé fordulni! A két kilométert gyorsabban megtesszük, mint hinnénk! - mondta Prul.
- Nem is vagyunk olyan gyengék! - mosolyodott el Exy.
- Pont ezt vártam, ezt a komorságot! - nézett előre komoran Prul.
Haladtak tovább, cipőjükkel ütemesen falták a macskaköves útat, és egyre beljebb hatoltak a sűrűbe. Itt már a fák is közelebb húzódtak egymáshoz, nehéz lett volna kivédeni egy orvot, de itt, a macsak köves úton, amely még volt 2 méter széles, és imitt-amott egy földalatti gázvezetékkel ellátott gázoszlopok pislákoló fényeiben még nem lett volna nehéz az erdei túra. De a tölgynél lefordulva, már tisztább, és tágasabb terek voltak a fák között, mégis, óvatosnak kellett lenni.
- Meg is érkeztünk a tölgy elé! - állt meg Prul, s csípőre tette kezeit.
- Hát igen, idáig megvolnánk! - kuncogott Exy, s hátrafésülte a haját.
További jókat
kekplatanfa
