I. Fejezet

Egy szalonna mindig ínyencség. Szokták mondani, de vajon tényleg mestermű? Tényleg jó minőségű? Nyilván van a szegény embernek egy szalonnája, a zsírszalonna, de mi, előkelőbbek azért jobb szalonnára vágyunk, valami zajfos, lucskos, selyembőr szalonnára. Amiben azért hús is legyen. A minden napokra.
Katona voltam, huszonhét éves, ott szolgáltam a közeli állomáson, bázison, és nagyon jól végeztem a dolgom. A napom legnagyobb része a bázis őrzése volt, és persze a forgalmának ellenőrzése. Olvastam egy kicsit, ilyen kaland irodalmakat, hallgattam a rádiót, és nem utolsó sorban ettem a löncskocsonyából, amit az öregem tett félre mindig, aztán megtanult konzerválni, és így készített nekem néhány konzervet az útra. Italom a V... volt, az a jeges kása, ami gyümölcsös ízű, és mindig jól megnyomja a gyomromat. Azt ittam, félliteres kiszerelésben, hozzá a löncskocsonya, és néhány szelet fehér kenyér, ami aztán nagy érték volt akkor, szeletekért is érméket kellett fizetni.
Bekanalaztam az utolsó löncskocsonyát, s lehúztam a V...t. Hogy milyen az életszínvonal? Tűrhető.
Ahogy vége lett a munkaidőnek, elbúcsúztam a telep valamennyi őrködő katonájától, megfogtam a rádiót, a kis könyvet, és a maradék v...t, és a bőröndzsákba tettem, majd elindultam visszafelé, a hosszú földúton, ahol olykor egy autó haladt el mellette.
Ment, mendegélt, fejét jobbra-balra biccentette, s nézte a katona ruháján azt az apró zsírfoltot, amit a löncs ráesése okozott. Egészen apró volt, de így már a parancsnok előtt nem jelenhet meg.
Megmasszírozta a löncsfoltot, és cafoggott. Végül a hosszú földút mellett néhány ház, egyik boltként üzemelt. Betért, vett ott egy új V...t, meg egy két szem paradicsomot.
- Azért kendnek mire volna jó a paradicsom? - kérdezte az eladó.
- Hát kóstolónak! - nevetett az ember.
- Nem jár. Csak veteményesnek! - mosolygott az eladó.
- Egy próbát megér. Hátha elszegődök arra is! - mosolygott a katona, mire adott három szem paradicsomot, és az italt 4 érméért. Átadtam, majd távoztam.
Hazaevickéltem, addigra reám alkonyodott, már így is délután felé járt az idő, mikor a bázisról elengedtek engem.
Megérkeztem az öreg háza elé. Apró kerítés választotta el a másik 7 háztól. Nem voltak sokan itt. Ez egy kis község volt. Javarészt a föld megműveléséért. Az öreg segítőként volt jelen, napszámos, de már 2 hónapja nem csinálja, azt mondja, nem érzi jól magát. Ejnye, de csúnya az öreg kor.
Bekopogtam a rozoga ajtón, és vártam. Végül csoszogás, és kinyílt az ajtó. - Á, hát te vagy az, cimbora?
- Én, kend, jöttem hazafelé.
- Hívd már át a húgit is! Tudod, a lajtos evezőt, vacsorázzon ő is velünk! - mosolygott az öregember.
- Jobban van már, kend? - kérdezte a katona, s bement. Három ágy egymás mellett, köztük íróasztalok. Egy ebédlő asztal, mögötte konyhai részleg, ahhoz volt lejáró a pincébe. Bútor nem volt, ja az öreg tükrös szekrénye, ingei, napszámos ruhái voltak beakasztva oda.
A Katona letette a bőrzsákját, kivette onnan a V...t, és a három paradicsomját. - Nem baj, ha vettem holnapra paradicsomot?
- Miért lenne haj? Egészséges az kend. - jelentette ki az öregember, ki már szeletelte az új húsos szalonnát, és nézegette, milyen fűszert keverjen hozzá.
- Akkor áthívom az őt! - ezzel a katona becsukta az ajtót, és elindult a hatos számú ház felé.
Felgyalogolt a réten, tisztáson, vetőföldön, aminek akarom, annak nevezem, végül a kerítés elé érkeztem. Benyitottam, s odamentem a szép, olajfába foglalt olajos sötétbarna faajtóhoz. Kopogtattam egyet- kettőt.
Kinyílt az ajtó, és ott állt előttem olajos. A szőke hajú, sárga szemű kislány, aki alig volt magasabb egy méternél, mégis úgy beszélt, ahogy senki. Valami szellemi segítő lehetett, vagy mi, így repdesik a környékbeliek. Hosszú szoknyában állt, alatta nadrág, és cipő.
- Segíthetek valamiben, katona uram? - kérdezte a kislány.
- Igen. Az öreg kérdezi, áttudnál e jönni hozzánk ma, de gondolom, mindig, hisz tegnap is átjöttél, egy kis húsos szalonna evésre? - kérdezte a katona.
- Átmegyek, persze. Egy pillanat. - és bement a házba a lány. A katona várt. Végül kijött egy szalmakalappal, és egy világoskék sállal a nyakában. Mindig szerette felhívni magára a figyelmet.
Óvatosan visszaevickéltek a réten, végül odaálltak a ház ajtaja elé. Kopogtatott a katona. Végül kinyitotta az öreg. - Á, te, na lám, átjöttél, agyafúrt furfang dió?
- Át biza kend. - mondta a lány, majd belépett a katonával, aki becsukta az ajtót. A nap lebukott. Sötétedni kezdett.
A sálas lány meglátta a V...t és a paradicsomot. Milyen komoly cuccok. Ezzel átmentek a konyhába, ahol már három tányér várta őket az asztalnál. Finom, zöld fűszeres húsos szalonna süldögélt kecskezsírban.
- Jó illatok vannak itt! - mondta a kalapos lány.
- Meghiszem azt. Finom zsíros szalonna. A legjavából. - mondta az öreg, ki megigazította apró fekete szakállát.
Mikor kész lett a szalonna, húsos résszel, már este volt. Tálalta a három tányérra, s megnyújtotta az olajlámpát. Felakasztotta a fogasra, és körbeülték az asztalt. Mind a három tányérra egy szelet húsos szalonna jutott, egy barna szelet kenyér kíséretében, mert errefelé csak erre tellett. Fehér kenyeret csak a katona ehetett, mert az útban volt a telephely felé. Odáig meg az öreg nem mehetett el.
Elkezdtek falatozni. Nézték egymás szemeit. Az öreg világoszöld szemekkel figyelte az égszínkék szemű kislányt, és a zöldeskék szemű katona tekintetét. A katona ében barna haja jól illett a társasághoz.
Ettek, falatoztak.
- Ez... ümmm... milyen szelet szalonna? - kérdezte a kalapos lány.
- Ez kérem szépen... karján szelet szalonna! A karból vágják ki, azért neveztük így. Jó húsos. - mondta a
- Érdekes íze van! - mondta a szőke hajú lány.
- Az öreg már csak ilyen! - nevetett a katona.

További jókat

kekplatanfa