Miért nem győzhetünk le erőszakkal élőlényt?
Nem győzhetünk erőszak által. Nem az a cél, hogy az anyagból kitöröljük, kiszedjük, kitaszítsuk, kilökjük a lelket. Hanem az nagyobb cél volna, ha az anyagban leépítenénk a tudatát, elméjét, akaratát.
A pszichiátria és az Elmegyógyintézet csak előfutára a teljes szellemi megsemmisülésnek, de kétségtelen, magasabb rendű, mégis, ezáltal, csak sokak számára nem egyértelmű módon, de bűnösebb út, mint a hatóság, vagy a hadsereg, vagy egyéb erőszakos rendszer, mert míg azoknak a test megsértése a feladata, vagy célja, addig ezáltal bűnösebb lények fő célja a teljes lelki megnyilvánulás elérhetetlensége, az önvaló, a megvilágosodás megtalálhatatlansága, és teljes szellemi leépülés elérése. Ez bűnösebb cél, de éppen ezért is magasabb rendűbb cél, mint az, amelyik csak erőszak, testi fenyítés, pusztítás útján képes képviselni az ellenség legyőzését.
A pszichiátria első hanga, amit már sokszor hallunk, a pszt, a csend, ne beszélj, és egyéb elnémító hangok, amelyek az alapvető testi kompatibilitás kibillentésére jöttek létre, és azért, hogy a beszorult akarat és vagy elme ne tudjon megnyilvánulni, ne tudja cseppfolyósítani a köztest, a kollektív tudatot, a morfogenetikus mezőt, és egyéb szellemi utat, valamint az anyagot, ezáltal ne tudjon felvenni teljes megnyilvánulást, mert a teljes megnyilvánulás volt a szeretet és a szabadság alapvető eleme a világ digitális kori hajnalán...
Azonban sokak célja volt az, hogy ne érjük el a szabadságot, szeretetet, boldogságot, és egyéb egészségtől való kicsattanást, hogy ne tudjunk kapcsolatot teremteni a köztessel, ezáltal ne vehessük fel a világgal a kapcsolatot, és ne érjük el a morál általános véleményét...
Az első hang, amit meghallunk a pszichiátrián, ha zajosak vagyunk, a csillogás, vagy pattanás, vagy magas hangú kattanás, ami legtöbbször szellemi muníciónk és elménk csökkentett rezgését szolgálja. Utána gyakran mély hangon, vagy egyéb úton szólalunk meg, tompán, finoman, testiesen, anyagiasan, földhözragadtabban, szilárdabban, rezgéstelenebben, morfogénebbtelenebben. Ilyenkor úgy érezzük, mintha a lelkünk eltompulna, nem érvényesülne, elménk, tudatunk nem frekventálna, és nem rezegne, és szellemünk elérhetetlen lenne, mintha megszűnne a szellemi összeköttetéseink.
Ha a csillogó hang sokszor nem elég, akkor a nyugtató szerek, vagy egyéb esetben az idegnyugtató a segíthető, ami rázást, fázást, idegkimerülést okoz, ha túladagolják, végső esetben remegést, idegbetegséget, szellemi összeesést, beesést. De ez sokszor nem elég a szellemi leépüléshez. Azonban a gúzsba kötözés előtt számos lehetősége nyílik a világnak a szellem leépülésének elérésére, mielőtt megszabadul a teljes szellemi önvalótól, és beleolvad az Anyakrisztus Isteni Teremtőjébe.
Egyéb szolgáltatások a zárt osztály, és vagy egyéb szemlekötelességek, ahol hetek, hónapok legerősebb idegdózisával felállított rohamos, fázisos, tuda tösszeomlós szerek is szolgáltatására állnak a világnak, hogy elfeledje a lény az információs köztességet, és leépüljön a morfogenetikája, vagy hogy ne legyen érzékszerveivel kapcsolata...
Ilyen lesz az, bizonyos hetek hónapok bezártsága után, akár a pszichiátrián, akár az elmegyógyintézetben, hogy nem tudja, kicsoda, nem tudja, hány éves, hol van, mit beszél, milyen nyelven beszél, mi az a szó, hol az otthona, mennyi a szám, mennyi a betű, milyenek ezek, ki ő, nem tudja a nevét, az évet, a hónapot, a napot, a nap megnevezését, születési dátumát, társadalmi kritériumait, és végső esetben magát az egészséges megnyilvánulást sem...
Ilyen esetben jönne szóba az, hogy ha a teljes szellemi önvaló elvesztése, és Isteni önvaló megtalálása útján nem volna elegendő a szellemi leépülés, akár enyhe fizikai fenyítés, gúzsba kötözés, lekötözés, és megszorítás, bilincs, és szájtömés, fájdalomokozás, tűágyon fekvés is elég lehet, hogy éreztesse velünk, nem vagyunk szabadok, szeretetek, boldogak, és önvalók.
A teljes szellemi leépülés nem csak az erőszaktól a csillig, csilltól a nyugtatóig, nyugtatótól a megnémulásig, megnémulástól a lefogásig, lefogástól a megőrülésig, megőrüléstől a megsemmisülésig vezet. De kétségtelen, ez nagyobb bűn, mint a testi fenyítés. Mert a létnek három célja van, az önvaló megtalálása, önmagunk boldogítása és szeretése, és a szabadság teljes elérése. Valamint Istentől való független lénnyé válása. Mielőtt teljesen megnémulunk, és elfojtódunk...
Önnek mi a véleménye, milyen az élet a szabadság elvesztése, és későbbi visszanyerése kérdésről? Elképzeli, hogy mit tud az, aki nem meghal, hanem visszaérkezik a táradalomba, betegen? Ajtó előtt lefogják, ágyban fektetik, öregnek, betegnek nevezik, természetbe csak fokozatos felügyelettel engedik vissza, bolt maga a cél, talán az elérhetetlen cél, ahogy az étterem, a hivatal, az iskola, a munkahely, a club, és egyéb társadalmi hely, egészségügy elintézése is. Mert cél lenne... De elérhetetlenebb mint a természetben való részvétel fokozatos visszaengedéssel, és a természet újbóli megismerésével...
Mert ha test fájdalmától hal, új életében 1+1=3, de ha leépül, 1+1=12. Kétségtelen, az erőszak kisebb sérülés, mint a szellem leépülése, ezért az nagyobb bűn is egyben...
A természetbe való visszaengedés fokozatos megismerése, és a szabadság csodával való eggyé tétele megakadályozza a világ megismerését, legyőzik, és nem jut ki a világból egyhamar. Mert akinek egy fa csoda, annak a metró a végállomás, de akinek a parlament az alap, annak a teremetés vezetése a végállomás.
Mit mond el a beteg, ha túléli a szellem leépülését? Minél kevesebbet, annál többet ért, él, tud, lehetősége adatik visszatérni a társadalomba, kijutni a létezésből, ha kell, új élettel, új kezdettel, újra értelmezéssel, lezuhanással, teremtés elölről kezdéssel, mint hogy ha beszél. Mert minél kevesebb tudásról, jelenlétről, létezésről értesít, annál szabadabb...
Eltitkolni, és meglátni a tavaszt. Sokszor nem a virágok, hanem a cseresznye fa, és egyéb vakítóan virító növények hozzák tudomására az embernek, hogy eljött az újrakezdés ideje. Tavasz, akkor újrakezdés. Meglátják, nem mondják, hogy látják, élik, értelmezik, eltitkolják, ezáltal szabadabbak. Mint hogy ha bevallanák, és folytatódna a szellemi leépülés.
Tavasz megismerése után a hőség megismerése, a szokások, hagyományok, kultúrák megismerése, majd az ételek megismerése, a mindennapi cselekedetek megismerése, és végezetül az öltözködés és mentál-higiéniai megismerkedés... ezután a hideg megismerése, a fehér szín megismerése, a fagy megismerése, a fáradtság, unalom megismerése, végül az újraértelmezése a tavasznak, az évnek, a évszaknak az értelmezése, és az év datálásának, ha lehetősége adatik neki.
Mit tud meg később? Hogy fogoly, hogy társadalomnak engedelmeskedni kell, hogy felelősség, hogy lehetőség, és mielőtt még idős embernek titulálnánk, hogy van titok, eltitkolni, hogy nem gonosz, később közölni, jelentéktelen fiataloknak, jelentéktelen helyeken, jelentős pillanatokkal. Így születik meg az emberi érték, idő, lét, tér, és ha túléli a szellemi leépülést, visszacsatlakozást a morfogenetikus mezőre, ha kell, titokban, ha kell, kötelezően, ha kell, tudva, vagy bármi mással...
Szabadság, Szeretet, Boldogság. Önmagunk ismerése. Ehhez minden élőlénynek joga van, ez nem Isteni rendeltetés, és nem is önvaló, nem olvasztási kísérlet, és nem is fény fennhatóság. Ateistának, és hívőnek egyaránt joga, és kötelessége van tudni, szabadnak, és fogolynak, hogy nem csak az erőszak, de a szellemi leépülés is bűn, és támadás, és hogy nem az a cél, hanem a teljes létezéstől való függetlenedés, és saját elme-tudat-akarat által való információs köztes tér megvalósítása.
