Üdv és Sziasztok!
Boldogság! Láthatólag az élet legfontosabb eleme a szeretet után. Mindenki boldog akar lenni, mégis, napjainkban az emberek többsége boldogtalan, a megkérdezett adatok alapján a Magyar lakosság több mint hatvan százaléka elégedetlen az életével, és ez világ viszonylatban is igen nagy, kivéve a fejlett régiókat, mint USA, Japán, Kína, Moszkva körüli térség, illetve Északnyugat Európa egyes részein, mert ott több boldog ember volt, mint boldogtalan. Ám a többség (5 milliárd) többek között Dél Amerika lakossága, sőt, még India is elégedetlen a helyzetével. Miért van ez így?
A boldogság kelléke alapvetően a belső fény, mégis, sokak a pillanatnyi mámorban élnek, anyagiasság, pénz, szeretkezés, vagy akár siker, a nyugati civilizáció - és a keleti civilizáció keleti partja - alapvetően elégedett az életével, de vajon tényleg boldogok? A külső kellékek segítségével boldoggá vált ember elégedett az életével, és fejlődést tapasztal a lelki útján. De az igazi boldogság mindig akkor teszi próbára az embert, ha magára marad. Mert ilyenkor derül ki, belső fénye milyen fényes ahhoz, hogy akár magányosan is boldog lehessen.
A boldogságnak ára van, ezt az embereknek is tudnia kell és a karmának is. Ahhoz, hogy egy ember elégedett legyen, tennie kell valamit. Ha most sikere van, az bizonyára egy korábban ledolgozott élet pozitív kihatása lehet, ha csak nem a szerencséjéé. Az az ember, aki nem szokott hozzá a boldogsághoz, alapvetően már akkor sem fogja érezni, ha beköszönt, aki meg hozzászokott, az nem tud nélküle meglenni. A boldogság hajszolásának mégis van egy fő pillére, ez pedig az áldozatkészség. Valamit fel kell ajánlanod ahhoz, hogy boldog legyél. Az egyenértékűség elve alapján nem kaphatsz addig, míg nem adtál érte valamit. Már pedig ha boldog akarsz lenni, adnod is kell valamit. Nem fogsz ölbe tett kézzel ülni úgy, hogy kezedbe kerül a boldogság kulcsa. Azért bizony küzdeni kell.
A boldogság ára áldozatkészséget igényel. Mindennek meg van az ára a létezésben, a szeretetnek például a fájdalom, a boldogságnak viszont a tett, vagy inkább a lemondás egy olyan formája, amikor megszabadulsz az egoizmustól, a méltóságtól, és a megbecsüléstől. A mai világgal az a baj, hogy az emberek annyira akarnak vigyázni magukra, hogy már meg sem akarnak nyilvánulni. Nem erőltetik meg magukat, annyira vigyáznak magukra, annyira törődnek magukkal - lásd a "mert megérdemlem" tv reklámot - hogy utána már képtelenek élvezni az életet. És aztán csodálkoznak, milyen unalmas is a világ, milyen hideg is hozzájuk.
Az igazság, hogy a boldogság nem tűri sem az egot, sem a méltóságot. Egyszerűen nem a hosszú életűek privilégiuma. Az bizony érzelmet igényel, az pedig rövidíti az életet. Ahhoz, hogy boldog légy, meg kell erőltetned magad, élned kell az életed, és igen is le kell küzdeni a meg nem nyilvánulást. Igen is ki kell mozdulnunk abból a tökéletes bekristályosodásból, ahol várjuk a csodát, de közben nem teszünk semmit. Nem vigyázhatunk annyira a lelkünkre, hogy képtelenek legyünk élni. Az élet elvárja, hogy merjünk megnyilvánulni, elvárja, hogy képesek legyünk lemondani a belső tartásról ha csak egy kis áldozatkészségért, hogy boldogak legyünk. Sportoljunk, eredményes karriert építsünk, alkossunk, vagy éppen másokon segíthessünk. Ha örökkön örökké saját javainkat hajszoljuk, akkor hiába várunk a boldogságra. És hiába mondjuk azt, hogy az élet nem érdemelte meg a szeretetünket, mert le se szar? Talán mert senki sem bírja elviselni, még az élet sem, ha valaki magát mindennél többre becsüli, és elvárja az élettől, hogy áldozatot hozzon érte.
Az élet nem hozz áldozatot. Főleg az olyanokért nem, akik képtelenek belső kristályosodott tartásukból, már-már a meg nem nyilvánulás olyan fokának az állapotából, ahol még a szél sem árthat nekünk, képtelen kimozdulni. Az élet szereti az áldozatkészséget, és aki képes kimozdulni a méltóság és az ego állapotából, képes valamiről lemondani, akár a belső tartásáról, akár a lelki energiájáról, akár a szeretetéről, vagy akár a megbecsüléséről, az sokkal inkább él majd egy olyan boldog, és tartalmas életet, ahol volt értelme a fejlődésének, mert ÉLT, és nem csak várt, mintha meg sem nyilvánult volna, és elillan az élet körülötte úgy, hogy nem volt részese igazából semminek se.
A boldogság ára az áldozatkészség. Engednünk kell a világnak, nem becsülhetjük magunk túl, és tudnunk kell, hogy az élet bizony áldozatos munka, de ha fáradozunk érte, meghozza a gyümölcsét, és az tényleg boldogság lesz. Az egyenértékűség elve alapján.
Minden jót
kekplatanfa
