I. Fejezet

M...... már régóta átszeretett volna kelni a ... szirten, és mindig eljutott a lábáig, de a hegymászás nem az ő esete volt. Ezért mindig visszafordult a tartományi fővárosba, mondjuk Zöld mező városába. Egy napon közölte a fogadóban székhintázás közben, lábait a pultra téve, a habos sört issza, hogy megint megpróbálna átkelni a ... szirten, hogy megtalálja az örök, és elpusztíthatatlan habot, ami irányítja a valamit, amit most nem kapsz meg infóban. Véleménye szerint egy ilyen habcsókkal nem is olyan nehéz kikezdeni.
Ott, Zöldelő mező városában mondta neki R......, a ravasz fiú, hogy átsegíti a szirten, mindezt kedves smaragdzöld állatkájával, a repülő, de puha jószágával, aki kis sárkány, neve P......, ha kap egy csókot tőle. Mert már évtizedek óta járja szűzies magányos útját, és még egyetlen lány csak puszilta meg, s soha az arca közelébe nem ért.
Mire M... csak annyit felelt, egy pillanat, csak kiissza a serét. Kiitta, böfögött egyet, majd nagyot koppant a szék lábával, felpattant, súlya alatt még a gerenda is megnehezedett, odalépett a fiúhoz, és szájon ragadta, majd megcsókolta.
Ilyen egyszerűen.
És így M... már jó ideje útra kelt R...al, és P...el, és már két napja járták a völgyet, mikor M... megfáradt, s lehuppant egy kőre. Rózsaszínű bakancsát jobbra-balra mozgatta a homokban, és közben elé telepedett R... is, a kis P...el.
- ..., ...! - mondta P....
- Jaj, én olyan, de nagyon fáradt vagyok! - lóbálta lábait a lány.
- Hát mi tagadás, nem gondoltam volna, hogy Zöld mező várostól ... hegység ilyen messze van! - vakarta tarkóját R....
- ..., ...! - kezdte el a kis sárkány.
- ..., te csak hallgass, vagy eltaposlak! - kezdte el M....
- ...! - mondta a kis sárkány.
- Ami azt illeti, eléggé megizzaszt ez a két napi túra! Nem gondolod, M...? - nézett fel R..., de M... már csillogó szemekkel nézett le rá.
- Beizzadt a lábam. Megvakarod? - kérte M....
- Persze, ha csak ez a kérésed. - ezzel R... levette M... lábáról a bakancsot, legnagyobb meglepetésére egy hófehér zoknival találta szembe magát. Elkezdte vakarni. - Így kellemes?
- Persze. Osztala viszta. - mondta máris M....
- Így ni. Már meg is vakartam a lábaidat. A másikat is megvakarjam? - kérdezte R..., aki nagy volt a ravaszságok mestere, smaragdzöld szemeivel mindent átlátott.
- Persze. De utána kössed is be, mert ilyen kora tavaszi időben gyorsan meghűl ám a láb! - jelentette ki máris M....
- ...! - nézett el a kis sárkány.
R... megvakarta a kellemes illatú lábakat, és visszahelyezte rájuk a rózsaszínű bakancsot, amit bekötött, és élvezettel megsimogatta a homokban.
- Megnézed, hogy jó e a gumiillesztéke a bakancsomnak? - kérdezte M..., mire elé feküdt R..., és közel hajolt a homokba vésődött M... lábához, és tapogatta az illesztékét.
Erre felállt M..., megigazította világospiros mellényét, és visszaült a kőre, majd hátra lengette hosszú, egyenes szőkés sárga haját.
R... nézegette smaragdzöld szemeivel a bakancs rózsaszínű gumiillesztékét, végül felszólalt a homok sárga hajával M...ak: - Tökéletes az illesztéke a bakancsodnak!
- Végre. Akkor. Folytassuk az utunkat! - ezzel felállt M..., és arrébb lépett, ügyet sem vetve arra, hogy homokot szór R... arcába lábával.
- ...! - szállt lá a szép hajú lány világospiros vállára a smaragdzöld testével. - ...! - mondta, és M... feléje fordult gyönyörűen szikrázó kék szemeivel, s szigorú pillantást mért a kis sárkány zöldeskék szemeibe.
- Akkor, folytassuk is az utat! - igazította meg hátizsákját M..., s lelegyintette magáról P...t, mint egy legyet.
- Ehehehe, öhöh, egyet értek. Csak a szemem. Homok ment bele. - igazgatta magát ..., majd kicsi batyut ő is megigazította.
Így folytatta útját R..., a zafírfiú, és M..., az azúrlány, kikkel P..., a kis sárkány tartott, oly heves szárnycsapások közepette...

További jókat

kekplatanfa