1. Fejezet
Volt valamikor régen, még az ózivatar előtt egy érdekes mondás. Miszerint ha meglátod keleten a napnak árnyékát, sose veszel el nyugaton. De ha delelőben északra nézel, örök vesztes leszel.
A mondás már igen régi volt, Maisiqe nagy uralkodói családtól, a Proesen székesegyházon át a mihaszna Pry keleti királyságig mindig megállta a helyét. Kevesen tudták, merre van észak, ez volt a szerencse talán sokak számára. De sajnos Deisyke ... nem járt ilyen szerencsével. Ő egyenesen delelőben, és északra nézett. Azóta is üldözi a balsors, már három kerek évszázada, és már jó ideje azon gondolkodik, útnak indul, hogy megtalálja eme régi átok ellenszerét, de sosem tudta rávenni magát, hogy elinduljon. Az az igazság, hogy nem is akart elindulni. Jobbnak látta elejét venni a dolognak, és elütni az időt. A balszerencse meg azóta is nyaldossa őt, mióta meglátta a kelet síkjának nyugati hosszát.
Egyszer csak kinézett a teraszán, és nézte a horizonton a távolban bandikáló emberszerűséget. Nem látta tisztán ki érkezik őhozzá, a 300 éves emberhez, de kíváncsi volt rá.
Csak várt, lelépett a lelépőről, és az eget szemlélte. Közben várt. És állt. És várt. És állt. Időnként megfordult, és a szántóvető mellett elhaladt homokos útnak a végét kémlelte. Volt mellette két özvegyasszony, azokkal költözött ki ide, a nebugatta helyre, ahol nem zavarják, mióta a balszerencse üldözi, szinte minden napján, és nem akarta, hogy ez zavarjon másokat is.
Nézte a horizontot. Már tisztán látszott, hogy az ellenkező nemből érkezik valaki mélabúsan, de feszülten, Deisyke nem sokat várt el, csak egy lehetőséget, hogy megtalálja ellenszerét a balszerencsének. Végül leült a földre, kitépett egy szénát a földből, és elkezdte rágni a végét. Így várta be végül, hogy beérjen a nő, ki mögött a nap már lebukni készült, talán ezért is volt ilyen nehéz kivenni köralakját.
Végül csak méteres távolságról jól látta, ki közeledik. Egy elfmanó. Hosszú fülei kikandikáltak, zsíros, sárga, de egyenes haja a sárga ruhájára terült, szürke kesztyűben volt, és kék övpántban, rajta egy kis nesszesz. Sárga nadrágja, és barna csizmája elegánssá tette, bárhogyan is nézett ki.
Mikor elé érkezett, csípőre tette a kezét, és felmérte a férfiút.
Szürke nadrág, fekete csizma, zöld mellény, alatta barna blúz, kócos sötét barna haj, és szürkéskék tekintet kíváncsian meredt előre.
- Te vagy.. Deisyke ...! - kezdte el a lány, majd égszínkék tekintetével virítóan figyelte a fiút a földön.
- Én volnék. Miért? - kérdezte Deisyke.
- Téged kereslek. Az én nevem Ikk... Ple...! - mondta máris a lány.
- Ple mi? - kérdezte máris Deisyke.
- Szólíts csak Ikki Plédnek! - mosolygott a lány.
- Akkor Ikki! - nagy nehezen felállt Deisyke, mire a lány hátrébb lépett. - Örvendek a találkozásnak! - nyújtott kezet Deisyke. Mire a lány, és kezet ráztak. - Hogy találtál rám?
További jókat
kekplatanfa
