1. Fejezet

Révész kalauz terén nem időzhettem sokat Harmondaléban, gyorsan tovább kellett állnom, mert vártak engem sziklaöbölben, egészen pontosan Taisztosz Fogadójában, a vén remeténél, kinek kiálltak a fogai már szanaszéjjel, de azért még mindig tudott valamit mondani, ha orra alá dörzsöltek egy két pennyt.
Nem is azért álldogáltam a kincstár előtt, hanem mert Williamnál voltam. És mint tudjuk, Henrik, és Markham volt A Rodeo világának legnépszerűbb kereskedője, aki versenyt hirdethetett meg a játékosok között. Nos, én nekem éppenséggel William kincsét kellene megtalálnom, azaz egészen pontosan egy ládikót. Megfordultam. Egy templomot láttam magam előtt. Nem mehettem be Williamhoz, úgy találtam alkalmasnak, hogy nem időzök nála többet csak pár percet, mégis úgy fogantat a torkom, valakinél jelen kell lennem, így Robhoz mentem, a föld elementálok közép kategóriás oktatójához, aki szerencsére nem lakott messze William házától.
Elindultam hát Rob felé, bakancsom nyomott hagyott kora téli időjárásban, és nehezedve, de felmásztam a dombtetőre. Ott találtam Robot, aki fél elf volt, és szerette Erathiát. Bekopogtam hozzá.
Az ajtó kinyílt.
- Jó napot, á, a Révész, hogy ityeg a fityeg? - kérdezte Rob, s meglökött engem.
- Hát jobban is menne a sorom, ha nem volna ennyi a dolgom! - mosolygott el derekasan a Révész, majd betessékelte magát Rob házába.
A ház kényelmes dekoráció volt, szőnyeg volt középen, rajta asztal, kerek zsámolyok körülötte, és függőágyak a szekrények között. Rob éppen Alexxel teázott kék teát, és az az elfeknél ínyencségnek számított, mert fügefából nyerték a színét, ami tavasszal érik.
- Henrik nem volt egy remek ember! - mondta Révész.
- Na, mesélj. - így Alex, s felült a hintaágyról. Ő erathiai volt.
- Elég nehéz feladattal rót meg engem! - neveztem meg máris.
- Ez érthető, mert te vagy a Révész, másra nem bízhatja a bonyolult ügyeket! - így Rob.
- Na mindegy, megkeresem azt a ládát, csak tudja, nem volt könnyű kikecmeregni legutóbb az Infernoból! - így máris tenmagam.
- Mintha csak Henriknek akarnád mondani! - nevetett Rob.
- Azért vigyázz ezzel, előkelő! - így Alex.
- Ezek a hosszú utak elég bonyodalmasak szoktak lenni! - így a Révész.
- Na, adok valamit az útra, így William helyet, amiért ő most átment egy másik fogadóba, de aztán nehogy az orrára kössed! - ezzel letérdelt a szőnyegre Rob, kihúzott a szekrény alsó részéből egy nagy fiókot, és kiemelt onnan egy rézszálra kötözött nyakéket, aminek egy rézfa volt a szimbóluma. - Tessék, ez talán segíteni fog! - ezzel felállt, és feladta Révész nyakába.
- Köszönöm, így mindjárt jobb, mellesleg üdv, itt vagyok! - mondtam máris, majd elővettem a kalauz naplómat, és átlapoztam. - Előbb Erathiába kell mennem, majd Tatalia, végül, de nem utolsó sorban Tularean erdőbe. - csukta össze kalauz naplóját a Révész.
- Mindezt egy hajóút keresztezi, ami Tatalia partján választ el téged! - jelentette ki Alex.
- Na jól van, Alex, ne okoskodjunk, engedjük útjára a Révészt. Köszönjük, hogy benéztél hozzánk! - ezzel kinyitotta az ajtót Rob, és kiengedte Révészt.
Jobb utam belátása szerint első utam Erathiába vezetett, így egy sűrű erdőn kellett átmennem, ami hatalmas szántóföldön terül végig.
Nem sokkal, hogy elhagytam Harmondalét, különös síkságra lettem figyelmes, a síkságon vadak rohantak át, pedig mintha ezek már át lettek volna szelekciózva Thrillionba. De nem írtam le. Óvatlan figyelmeztetés lett volna.
Mentem tovább, és egy sűrű erdősségbe tévedtem, ahol egy ösvény futott végig, megkopott csizma koptatásokkal, olykor elvékonyodott, látni lehetett a libasor haladást a kidőlt farönk helyén. - Ó midőn szerencse, ha hamarabb dőlt volna ki a fa! - mondtam, de csak annyit jegyeztem bele kalauznaplómba, hogy kidőlt a fa.